Az MNB friss biztosítói adatsora szerint 2023 második negyedévében a biztosítók 1.016.925 casco szerződést kezeltek, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A casco állományhoz tartozó átlagos éves díj elérte a 161 ezer forintot, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 133 500 forintos értéknél. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövegsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a forgalomban lévő gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik ilyen biztosítással, noha a lopáskárokra, valamint az elemi és a saját hibából adódó töréskárokra csakis ez a biztosítás nyújthat fedezetet.
„Az elmúlt 12 hónapban tapasztalt díjemelés nem tér el lényegesen az ebben az időszakban tapasztalt infláció mértékétől– magyarázza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke-. – Az emelkedés elsődleges oka, hogy mind az alkatrészárak, mind a szervizekben alkalmazott rezsióradíjak lendületesen emelkedtek ebben az időszakban, miközben az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén felfelé téríti az átlagdíj mértékét.”
Jelenleg a káronként kifizetett átlagos összeg a casco esetében már közelíti a 650 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy egy átlagos kár négy évnyi casco díjnak felel meg. Fiatal, néhány éves autók esetében az átlagos kárösszeg már 800 ezer forint felett alakul, és egyre gyakoribbak a többmillió forint értékű kárkifizetések.
Az alacsony cascohányadot részben az elöregedő hazai autópark magyarázza: 2023 félévében a személyautók átlagéletkora elérte a 15,5 évet, és a kisebb értéket képviselő idős autók egy részére már nem éri meg casco biztosítást kötni. Az azonban a jelenlegi biztosítói kínálat ismeretében elmondható, hogy egy 8-10 év alatti személyautónak mindenképpen célszerű cascóval rendelkeznie, hiszen mind a lopáskárok, mind a saját hibás töréskárok, mind pedig az egyre gyakrabban előforduló elemi károk ellen csak ez a biztosításfajta kínál garantált védelmet.
„A káresemények között egyre jelentősebb súlyt képviselnek az egyre hektikusabb időjárásból fakadó károk (szélvihar, áradások, jégeső stb.), melyek egy része immár az év legnagyobb részében jelentkezhet – teszi hozzá Papp Lajos. – Ezt a tendenciát az autósok is jól érzékelik, nem véletlen, hogy egy-egy viharosabb időszakban az alkuszok megugró cascokötés-számokkal találkoznak.”
A díj számos módon csökkenthető
Noha az autó értékéhez viszonyítva a casco éves díja még mindig mérsékeltnek mondható, az autósok egy részét egyértelműen a növekvő díjak tartják vissza a casco megkötésétől. Megfelelő odafigyeléssel azonban a kiadások akár jelentős mértékben is csökkenthetők:
-
Díjösszehasonlítás alkuszi közreműködéssel – Az egyes biztosítók ajánlatai azonos gépjármű esetében is jelentősen eltérhetnek egymástól. Célszerű minden évforduló előtt biztosítási alkusz segítségével néhány perc alatt összehasonlítani az ajánlatokat, mivel ennek eredménye akár 15 százalékot meghaladó spórolás lehet.
-
Együtt kötés más biztosításokkal – Aki a kötelező biztosítást és a cascót ugyanannál a biztosítónál köti meg, gyakran kétszámjegyű százalékos díjkedvezményt kap az adott biztosítótól. A lakásbiztosítások márciusban bevezetésre kerülő éves kampányidőszakában könnyen elképzelhető, hogy a jövőben több biztosító fog a lakásbiztosítás mellé is együttkötési kedvezményt kínálni.
-
Éves elektronikus díjfizetés – Amennyiben az autós egyösszegben, és csekk helyett elektronikus formában rendezi a casco díját, szintén további 10 százalék körüli kedvezményt érhet el a negyedéves, csekken fizető ügyfelekhez képest.
Forrás: www.biztositasiszemle.hu