Cyber-kockázat: A lakosság csaknem fele valós veszélynek tartja, de keveset tesz ellene

A fogyasztók 46 százaléka aggódik a számítógépes bűnözés rohamos terjedése miatt, ugyanakkor a lakosság mindössze egyharmada védekezik megfelelően a veszélyek ellen – derül ki az Europ Assistance kilenc ország, többek között a magyarországi helyzetet is vizsgáló felméréséből.

A magyar, cseh, román, olasz, francia, spanyol, svájci, osztrák, illetve amerikai állapotokat feltérképező kutatásból kiderül, hogy bár átlagosan a válaszadók 31 %-a érzi úgy, hogy ki van téve számítógépes támadásoknak, nem sokat tesz saját digitális védelme érdekében.

A számítógépes vírusok okozta cyber-kockázatok viszonylag közismertek, a számítógép-használók 88 százaléka rendelkezik vírusirtó programmal, ugyanakkor a tabletet használók körében ez az arány csak 52, az okostelefont használók körében pedig csupán 50 százalékos.

A kutatás rávilágít arra, hogy az adatlopásokkal és az adathalászattal kapcsolatos veszélyek jóval kevésbé közismertek a felhasználók körében.

A kutatás súlyos biztonsági problémákra is ráirányítja a figyelmet. Azoknak az aránya, akik megfelelő gyakorisággal módosítják a belépési jelszavakat, illetve digitális hitelesítő adataikat, az USA-ban és Dél-Európában 30 százalék fölött van, ugyanakkor a többi vizsgált országban, pl.

Magyarországon, Csehországban vagy Romániában a biztonsági okokból, megfelelő időközönként új belépési jelszót váltók száma nem éri el a 20 százalékot sem.

A védelemmel kapcsolatos tudatosság ennek ellenére lassan növekszik, és ez Magyarországra is igaz.

Ehhez hozzájárulnak azok a nyilvánosságra került visszaélések, amelyekre az elmúlt hetekben több példa is akadt Magyarországon.

Egy számlatulajdonos az egyik hazai nagybanknál vezetett számlájáról emeltek le -hatszor egymás után – 50-50 dollárnyi összeget, illetve ugyancsak a közelmúltban került nyilvánosságra, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélt egy budapesti férfit, aki a károsult számlatulajdonos adatait megszerezve, webáruházakban költött el jogosulatlanul több mint 200 ezer forintot.

“Egyre komolyabb veszélyt jelentenek a virtuális térben elkövetett visszaélések, és mint az Europ Assistance nagy nemzetközi kutatásából is kiderült, a válaszadók szerint a gyerekek és az idősek fokozottan ki vannak téve ezeknek a kockázatoknak” – jelentette ki Kalmár László, az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője. Az Europ Assistance Magyarország egy olyan, nemzetközileg is innovatív megoldásnak számító terméket dolgozott ki, ami a prevencióra helyezi a hangsúlyt. „Folyamatosan monitorozzuk, nemcsak a megadott oldalakat, hanem az adathalász-oldalakat is, és azonnal jelzést küldünk a felhasználónak, ha bármi gyanúsat észlelünk” – emelte ki Kalmár László.

Amit érdemes megszívlelni:

Célszerű különböző oldalakon különböző jelszavakat használni A jelszó legyen legalább 8-10 karakterből álló, s egyaránt tartalmazzon kis- és nagybetűket A jelszavakat érdemes kéthavonta újra cserélni a Facebook-oldalon javasolt a biztonságos bejelentkezést alkalmazni, amellyel nyomon követhető, hogy milyen eszközökről lépnek be a Facebook-fiókba Új telefonról vagy számítógépről történő belépéskor kérhető kétfaktoros bejelentkezés a Facebook-fiókba, amikor a rendszer kiegészítő védelemként felajánlja, hogy hitelesítő kódot küld a profil-tulajdonos által megadott telefonszámra

Forrás: www.biztositasiszemle.hu