Felemás év az életbiztosításoknál

Vegyesen alakult a tavalyi életbiztosítási piac: míg a befektetési egységhez kötött és a nyugdíjcélú konstrukciókból származó díjbevétel jelentősen nőtt, több termékváltozatnál is érezhetően csökkent. Az életbiztosítási díjtartalékok viszonylag erősen, 7 százalékkal bővültek, de ez is elmarad a teljes lakossági megtakarítási piac átlagától.

A koronavírus-járvány által sújtott 2020-ban is 4 százalékkal nőtt a magyarországi életbiztosítási díjbevétel, meghaladva az 530 milliárd forintot – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A körülmények ismeretében ez a bővülési ütem egyáltalán nem rossz, ám az egyes termékkategóriákat vizsgálva már jóval vegyesebb a kép:

több olyan terület is akad ugyanis, amelyen a piaci szereplők érezhető csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni.

A múlt év egyértelmű nyerteseinek az adókedvezmény mellett igényelhető nyugdíjbiztosítások tekinthetők:

az MNB adatai szerint itt az éves díjbevétel már megközelítette a 102 milliárd forintot, ami 16,8 százalékos bővülés 2019-hez mérten.

A befektetési egységhez vagy indexhez kötött (unit-linked) életbiztosításoknak is jó évük volt tavaly, hiszen ezeknél is 7,1 százalékkal, 228 milliárd forintra nőtt a díjbevétel. Jelentős, 7,5 százalékos emelkedést mutatott ki a jegybanki statisztika az egészségbiztosításoknál is, ám ezek még mindig nagyon kis szeletét adják a piacnak, valamivel több mint négymilliárdos tavalyi volumen mellett.

A korábban nagyon népszerű vegyes életbiztosításoknál majdnem a tizedével, 110,4 milliárd forintra csökkent az éves díjbevétel, de 3,7 százalékos visszaesést mért az MNB a kockázati (halálesetre szóló) konstrukcióknál is. Az utóbbiaknál 41,6 milliárd forint környékén alakult a kimutatott díjbevétel. Az elérésre szóló életbiztosításoknál szintén jelentős mértékű, 8,4 százalékos zsugorodást mutatnak a jegybanki számok, igaz, ez a kategória a maga 4,6 milliárd forintos 2020-as díjbevételével nem tartozik a legjelentősebbek közé.

A tavalyi vegyes irányú mozgások nyomán az életbiztosítási díjbevételek összetétele is érezhetően átalakult. A nyugdíjbiztosítások részesedése például 17,1-ről 19,2 százalékra ugrott egyetlen év alatt, de 4,18-ról 43 százalékra nőtt a unit-linked konstrukciók súlya is. A vegyes életbiztosítások aránya viszont 24-ről 20,8 százalékra olvadt, és szintén érezhető mértékben, 7,8 százalékra csökkent a halálesetre szóló konstrukciók súlya.

Az MNB előzetes adatai szerint az életbiztosítási tartalékok állománya már 2241 milliárd forintot ért el 2020 végén, ami jelentős, 7 százalékos emelkedést jelez 2019 vége óta. Ez a növekedési ütem sem volt elég azonban ahhoz, hogy az életbiztosítások részesedése növekedjen a lakossági megtakarításokon belül, miután a háztartások pénzügyi eszközeinél 9 százalékos éves bővülést mért az MNB. Ennek megfelelően az életbiztosítási díjtartalékok 2020 végén már csak a 3,4 százalékát adták a teljes lakossági megtakarítási portfóliónak, ami minimális mértékben ugyan, de elmaradt az egy évvel korábbitól.

Forrás: www.vg.hu