K&H: új korszak kezdődik a lakásbiztosításoknál

A jelentős, 5 millió forintot meghaladó lakásbiztosítási káresemények esetén többletszolgáltatást nyújt a K&H Biztosító. Ingyenes fedezetbővítés keretében, ha a tűz, víz, földmozgás vagy vihar okozta kár esetén a helyreállítás fenntarthatóság szempontjából korszerűbb technológiával történik, akkor az emiatti többletköltség térítéséhez a K&H Biztosító is hozzájárul. Ennek eredményeként a szóban forgó ingatlanok energiafogyasztása és minősége jelentősen javulhat a káresetet megelőző helyzethez képest.

Többek között a tűz, a vihar, a jégverés és az árvíz jelenti a legkomolyabb kockázatot a lakóingatlanokra nézve. Bár a lakásbiztosításokhoz köthető károk gyakran több 100 ezer forintos tételt jelentenek, a tűz, jég- és árvízkároknál bőven milliós nagyságrendről is lehet szó: a K&H friss összeállítása szerint az 5 millió forint feletti, legtetemesebb károk ezen esetek közül kerülnek ki.

A tűz, a vihar, a jégverés és az árvíz okozta károk bekövetkezte után az eredeti állapot helyreállítása jelentős munka, sok esetben az adott ingatlan(rész) kvázi újjáépítéséről van szó. Ekkor a lakásbiztosítás csak a kárkori állapot helyreállítását fedezi.

Sokszor nem is érdemes a kárkori állapotot visszaállítani, hanem korszerűbb technológiák alkalmazásával inkább modernebb megoldást jó választani, ám ez többletkiadással jár: szeptember végétől a K&H éppen erre nyújt megoldást a lakásbiztosítással rendelkezőknek. Ugyanis díjmentes fedezetbővítést hajtott végre a biztosító, aminek köszönhetően az 5 millió forintot meghaladó értékű káreseményeknél többletszolgáltatásban részesülnek a biztosítottak.

“Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a káresemény után a fenntarthatóság szempontjából korszerűbb technológiával történik a helyreállítás, a K&H hozzájárul az ehhez kötődő többletköltségek térítéséhez. Például, ha a korábbi szigeteletlen fal hőszigetelést kap, vagy az eredetileg egy- vagy kétrétegű nyílászárók helyére háromrétegűek kerülnek. A régi tetőt sok káresemény után lényegében lehetetlen helyreállítani, érdemesebb egy modern technológiával pótolni azt. A korszerűbb technológiák alkalmazásával az ingatlan energiafogyasztása csökkenhet, egyúttal növekszik az értéke is” - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és nem-életbiztosítási üzletágának vezetője. Hozzátette: “A többletköltség-térítés összege a kártérítési összegen felül az értékemelő beruházás 10 százaléka, de maximum 4 millió forint lehet, és abban az esetben lehet igényelni, amikor a kártérítési összeg eléri vagy meghaladja a lakóépület biztosítási összegének negyedét, de legalább 5 millió forintot.”

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak káreseményeknél érdemes gondolni a korszerűbb technológiákra. Például egy energetikai korszerűsítés esetében az új hőszivattyús rendszer telepítését, a falakba új hőszigetelő réteg és új energiatakarékos nyílászárók beépítését “le kell követni” a lakásbiztosítási szerződésben az alulbiztosítottság veszélye miatt. Azaz a biztosítóval közölni kell, hogy a korábbinál korszerűbbé vált az ingatlan, de ehhez passzolnia kell a kártérítési limiteknek is.

Forrás: www.biztositasiszemle.hu