Bár még mindig a biztosítás díja az elsődleges szempont az ügyfelek számára, a nyújtott szolgáltatás, a megbízhatóság és az elérhetőség is egyre fontosabb - derül ki az MBH Bank legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság biztosításkötési szokásait vizsgálta. A kutatás eredményéből kiderült, hogy a megkérdezettek 86 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással, és pozitív tendencia, hogy egyre többen kötnek hitelfedezeti biztosítást a nem várt élethelyzetekre.
Az MBH Bank reprezentatív kutatást végzett a magyar lakosság körében, amelyben a biztosítási szokásaikat vizsgálta. A nyilatkozók közel háromnegyede (71 százalék) még mindig elsősorban a biztosítás díjára koncentrál a döntés során, de egyre jelentősebb azok aránya, akik a szerződésbe foglalt szolgáltatások (36 százalék) vagy a megbízhatóság (31 százalék) alapján választanak biztosítást. A megkérdezettek több mint fele tisztában van azzal, hogy biztosításokat akár a bankjukon keresztül is meg lehet kötni, ugyanakkor csak 26 százalékuk jelölte meg fontosként az online ügyintézés lehetőségét.
A lakosság 59 százaléka amellett, hogy biztosítást köt, önerővel is készül arra, ha valami nem várt esemény történne. A biztosításkötési hajlandóság erre az esetre a lakosság körében magas (51 százalék), és az életkor előre haladtával pedig egyre nő a biztosítással rendelkezők aránya (a 18-26 évesek 41 százaléka, az 54-65 éves korosztály 59 százaléka rendelkezik biztosítással). A kutatásból kiderül, a legtöbben (82 százalék) lakásbiztosítást kötnek. A lakásbiztosítást követi a kötelező gépjármű- (68 százalék), majd a baleset- és az életbiztosítás (48-48 százalék). Utóbbin belül a nyugdíjbiztosítás is előkelő helyet foglal, ami arról árulkodik, hogy a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodásnak is egyre hangsúlyosabb szerepe van. Utasbiztosítással a lakosság fele él, jellemzően a tengerparti utazások alkalmával, legfőképp egészségügyi kockázatokra.
A hitelfedezeti biztosításokat a megkérdezettek 40-45 százaléka ismeri, ami rendkívül fontos, hiszen minél hosszabb egy adott hitel futamideje, annál valószínűbb, hogy a törlesztés során nem várt esemény (betegség, baleset vagy akár tartós munkanélküliség) következik be – a hitelfedezeti biztosítás pedig éppen ezekre a helyzetekre nyújt megoldást.
A közvetlenül a biztosítónál és a biztosítási alkuszoknál megkötött szerződéseken túl fontos csatorna a banki hálózat is, hiszen egyre többen tudják, hogy a pénzintézeteken keresztül is lehet biztosítást kötni – nyilatkozta Ungvári Krisztián, az MBH Bank biztosítási vezetője.
A biztosítási palettán a lakásbiztosítás a legelterjedtebb. Azon megkérdezettek közül, akik nem rendelkeznek lakásbiztosítással, mindössze 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem tartja fontosnak, illetve 21 százalék nem engedheti meg magának a vonatkozó termékeket. Ennél azonban jellemzőbb probléma, hogy a biztosítással rendelkezők közel fele (45 százalék) nem frissíti évről évre az ingatlan értékét, ami kellemetlen helyzeteket teremthet egy esetleges káresetnél, mivel alulbiztosítottá válhat az ingatlan, ha több évig nem aktualizáljuk az értékét.
Az alulbiztosítottság mellett fontosnak tartjuk kiemelni, hogy Magyarországon több mint 1 millió ingatlan van lakásbiztosítás nélkül. Jelen kutatás megerősítette, hogy a személyes értékesítés továbbra is nagy jelentőséggel bír az online értékesítési csatornák mellett – hívta fel a figyelmet Kőrösi Zoltán, az MBH Bank partnere, a CIG Pannónia Csoport értékesítési vezérigazgató-helyettese.
Ahogyan növekszik az internetes vásárlások aránya, illetve az online felületen vásárolt cikkek értéke, úgy nő az online piactereken is a biztonságos vásárlás iránti igény. Ezt az igényt szolgálja ki az internetes térben elkövetett csalások esetére köthető biztosítás, amelyről azonban a válaszadók 72 százaléka még sohasem hallott, pedig rendkívül hasznos eszköz a visszaélések megakadályozására. Egy ilyen biztosítás amellett, hogy biztosítja az internetes vásárlásokat, ha például a termék hiányosan vagy sérülten érkezne meg, jogi és informatikai segítséget is nyújt a digitális térben történő visszaélésekre, de akár az elveszett vagy eltulajdonított bankkártyával vagy mobiltelefonnal történő visszaéléseknél is használható.
Forrás: www.portfolio.hu