Régiós szereplővé lehet a biztosító

Az is lehetséges szcenáró, hogy a WHB azt a szerződésállományt is értékesíti, amely a Waberer’s csoport kamionjait is érinti, így a feltételezett vételár megközelítheti a 30 milliárd forintot.

Pozitív hangulat jellemezte tegnap a Waberer’s-részvények piacát, az árfolyam ideiglenesen a 4 százalékos plusztartományban is járt, ezzel idén 7,4 százalékos a felértékelődés.

A részvény kereskedése továbbra is alacsony likviditás mellett zajlik, inkább a kivárás jellemzi a kereskedést.

Az árfolyam alakulására a legnagyobb hatással a Waberer Hungária Biztosító (WHB) eladásával kapcsolatos fejlemény lehet, de a szeptemberben közzétett stratégiai felülvizsgálatról és a vevőjelöltekkel lefolytatott tárgyalásokról azóta nem érkezett bejelentés, és a Világgazdaság kérdésére nem számolhatott be további részletekről vagy részeredményről Teremi Márton, a Waberer’s befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója sem.

Miró József, az Erste vezető elemzője szerint a WHB átvilágítása és az egyeztetés a potenciális vevőjelöltekkel a szándék bejelentésétől kezdve közel egy évet vehet igénybe.

„Azt gondoljuk, az értékesítést előkészítő folyamat jelenleg is tart, más információ nem érkezett a Waberer’s csoporttól. Az első kilenc hónap bevételi és eredményadatai alapján a lehetséges vevők pontos képet kaphatnak a biztosítóról és annak piacáról, nem számítunk arra, hogy a negyedik negyedéves adatok ebben érdemi változást hoznának. A vevőjelöltek között lehetnek a magyar nem életbiztosítási szegmens szereplői mellett azok a külföldi társaságok is, amelyek a WHB-akvizícióval egy kész operáció átvételével léphetnének be a magyar piacra.

Érdemes felidézni azt is, hogy egy időben a CIG-Pannónia is kereste az akvizíciós célpontokat a magyar piacon" - mondta az Erste stratégája.

Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy látja, hogy az elmúlt hónapokban nem változott alapvetően a közép-európai biztosítók árazása, így a WHB fair értéke sem változott.

A tranzakció kiindulópontja a részvényenként 1100–1700 forint közötti fair érték lehet.

Forrás: www.vg.hu