Változott az „utazásra nem javasolt térségek” listája: az utasbiztosítási feltételek is alkalmazkodnak

A múlt héten változások történtek a Külgazdasági és Külügyminisztérium által „utazásra nem javasolt térségek” listáján. Az utasbiztosítással foglalkozó társaságok igyekeznek összhangba hozni szerződéses feltételeiket az aktuális helyzettel.

Az elmúlt héten a Külgazdasági és Külügyminisztérium a nem javasolt térségek közül – ahol azt megelőzően a világ valamennyi országa szerepelt - 42 országot átsorolt a fokozottan veszélyes kategóriába. Ugyanakkor ezen országok esetében is csak azokra vonatkozik ez a megjelölés, akik a jogszabály szerint is megtehetik a kiutazást (például bírósági ügyintézés, halaszthatatlan üzleti tevékenység vagy családi esemény, fuvarozói tevékenység, tanulmány folytatása stb. miatt utaznak külföldre), az „egyéb” céllal útnak indulókra továbbra is a nem javasolt kategória vonatkozik.

Az utasbiztosítások szempontjából ez azért fontos, mert alapesetben amennyiben az utas olyan területre vagy régióba utazik, amely a beutazás napján – COVID-19 fenyegetettség miatt – szerepel a minisztérium által „utazásra nem javasolt térségek” között, az utasbiztosítás nem nyújt fedezetet a koronavírus fertőzés kapcsán felmerülő kárigényekre. Amennyiben pedig nem koronavírussal, hanem egyéb biztosítási eseménnyel kapcsolatban merül fel kárigénye az utasnak (pl.: baleseti sérülés, poggyászkár, stb.), egyes biztosítók vállalják a szolgáltatást, mások viszont nem.

A társaságok igyekeznek szerződéses feltételeiket összhangba hozni az új helyzettel, ezt a feladatot azonban mindenki saját hatáskörben kezeli. Így előfordulhat, hogy az Európai Unió országaiba történő utazásokra a MABISZ egyes tagjai akár a COVID 19-re is vállalják az utasbiztosítási fedezetet, függetlenül az I. kategóriába sorolás tényétől. A biztosítók azonban – saját üzletpolitikájuknak valamint a piacot jellemző versenyhelyzetnek megfelelően - eltérő szolgáltatásokat nyújthatnak, és eltérő biztosítási összegeket (szolgáltatási limitet) alkalmazhatnak, így mindig érdemes az esetleges utazás előtt több biztosító ajánlatát összehasonlítani, vagy szakértőhöz fordulni. Amennyiben céges kiküldetésről, üzleti útról van szó, akkor a biztosított a munkáltatójánál érdeklődjön arról, hogy a munkáltató vállalati utasbiztosítása miként rendelkezik erről a kérdésről, mivel egyes vállalati utasbiztosítások az egyéni utasbiztosításoktól eltérően rendelkezhetnek a területi hatály kérdésében. Amennyiben pedig bankkártyához tartozó utasbiztosítással utazik külföldre, úgy hasonlóan javasoljuk, hogy tájékozódjon bankjánál a területi hatályról és a járványra vonatkozó szolgáltatásokról még az utazás előtt.

Az utasbiztosítási piac 2019-ben közel 18 mrd forint díjbevétellel és 1,25 millió szerződéssel zárt, 21%-os díjbevétel emelkedéssel az előző évhez képest. A Covid-19 járvány - remélhetőleg csak átmenetileg – megtörte az elmúlt évek pozitív trendjét, mivel az egyik legérintettebb szektor kétségkívül az utazási és idegenforgalmi piac. Az utasbiztosítások idei második negyedéves díjbevétele az egy évvel korábbi 3,5 milliárd forintról 756 millió forintra olvadt. Az elmúlt 15 évben megduplázódott a biztosítók összesített utasbiztosítási díjelőírása és nőtt a terméket kínáló biztosítók száma is. Mostanra 9 MABISZ tagbiztosító műveli ezt az üzletágat, de amennyiben a teljes piacot nézzük, akkor 14 társaság verseng az ügyfelekért. A biztosítók rugalmasan igazodnak a kihívásokhoz a fedezet bővítésével, mindazonáltal az utasbiztosítások piaca szükségszerűen együtt mozog a globális turizmus alakulásával.

Forrás: www.biztositasiszemle.hu